Kutatási jelentés az Aktív Iskola programban részt vevő 10–19 éves tanulók aktivitási szokásairól

Szeretnéd tudni, hogy mennyire aktívak az Aktív Iskolába járó tanulók? Hogy viszonyulnak a testneveléshez és sporthoz? Boldogok-e az iskolában? Az Aktív Iskola program keretén belül fontosnak tartjuk, hogy évről évre megvizsgáljuk a fenti kérdéseket és visszajelzést adjunk a program hatására bekövetkező változásokkal kapcsolatosan.

2022-ben – a program keretein belül első alkalommal – 71 intézmény 11 495 tanulóját kérdeztük a fentiekkel kapcsolatosan. Az eredményekből számos érdekes visszajelzést kaptunk.

Megtudtuk, hogy a tanulók több mint a fele aktívan közlekedik, továbbá hogy Az aktívan közlekedő tanulók szubjektív iskolai boldogságérzete nem aktívan közlekedő társaikhoz viszonyítva jobb és saját bevallásuk szerint jobban tudnak koncentrálni a tanórákon. Az is kiderült, hogy az óraközi szünetekben végzett aktivitás mennyisége összefüggésben áll a tanulók iskolai jóllétével.

Olvasd el az összegző tanulmányunkat és tudj meg többet az Aktív Iskolák tanulóiról!