Aktív Iskola szimpózium a münsteri CEREPS konferencián
Június 29. és július 1. között tizedik alkalommal rendezték meg Münsterben a CEREPS (Conseil Européen de la Recherche en Éducation Physique et Sportive) nemzetközi tudományos konferenciát, amely a testnevelés és a sport területének egyik jelentős európai szakmai fóruma. A Magyar Diáksport Szövetség megtisztelő felkérést kapott a konferencia szervezőitől egy, az „Aktív Iskola” programokat bemutató nemzetközi szimpózium megszervezésére.
A felkérést örömmel fogadtuk, hiszen az MDSZ az elmúlt években nyertes Erasmus+ Sport pályázatoknak köszönhetően több európai ország „Aktív Iskola” programját is tanulmányutak keretében ismerhette meg, így jó kapcsolattal rendelkezik a programokat üzemeltető szervezetekkel és ezek munkatársaival. Ennek eredményeként az ír, észt és spanyol programok vezető szakemberei örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, hogy közösen mutassák be országaik jó gyakorlatait.
A konferencia első napján megrendezett szimpózium középpontjában az állt, hogyan járulhatnak hozzá az iskolák ahhoz, hogy a gyermekek és fiatalok a tanórákon túl, az egész iskolai nap során több lehetőséget kapjanak a mozgásra. A négy bemutatott program eltérő környezetben és különböző megközelítéssel működik, ugyanakkor közös bennük a teljes iskolát megszólító szemlélet és az a cél, hogy a fizikai aktivitás a mindennapi iskolai élet természetes részévé váljon.
Az ír Active School Flag programot Karen Cotter, a program nemzeti koordinátora mutatta be, aki immár 15 éve irányítja az ország egyik legsikeresebb iskolafejlesztési kezdeményezését. Az előadás külön figyelmet szentelt a középiskolák számára kidolgozott Active School Post Primary modellnek.
Észtországból Katrin Mägi, a Tartui Egyetem Schools in Motion programjának fejlesztési vezetője ismertette a tíz év alatt országos hálózattá fejlődött kezdeményezést, amely az iskolák aktív bevonására és az együttműködésen alapuló fejlesztésre épít.
A spanyol Active and Healthy Schools programot Andreu Raya Demidoff mutatta be, aki a program kidolgozásáért felelős szakmai csapat vezetője. Előadásában ismertette azt az átfogó modellt, amely a fizikai aktivitást, az egészséges táplálkozást, az egészségnevelést és az egészséges szabadidő-eltöltést egységes rendszerben támogatja.
A Magyar Diáksport Szövetséget három kollégánk képviselte. A szimpózium moderátora Tóthné Dr. Kälbli Katalin volt. A magyarországi program fejlődését, eredményeit és országos kiterjesztésének tapasztalatait Szabóné Dr. Kaj Mónika, az Aktív Iskola® program szakmai vezetője mutatta be. Az előadás rámutatott arra, hogy a 2022-ben indult program mára több mint 600 iskolát és mintegy 180 000 tanulót ér el.
A szimpózium frontális előadásait megtörendő Dr. Cselkó Alexandra egy rövid, játékos mozgásszünetet vezetett a konferencia résztvevőinek, amely a gyakorlatban is bemutatta, hogyan lehet néhány perc aktív mozgással felfrissíteni a figyelmet és az energiaszintet akár egy tanóra vagy egy konferencia-előadás közben is.
A szimpózium iránt nagy érdeklődés mutatkozott, és az előadásokat élénk szakmai párbeszéd követte. Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar Aktív Iskola® programot a nemzetközi szakmai közösség is kiemelkedő jó gyakorlatként tartja számon. A konferencia kiváló lehetőséget biztosított arra is, hogy a formális előadások mellett informális szakmai egyeztetésekre, tapasztalatcserére és jövőbeli együttműködések előkészítésére is sor kerüljön.
Az ilyen nemzetközi szakmai fórumok megerősítik, hogy az „Aktív Iskola” szemlélet Európa-szerte egyre nagyobb szerepet kap az iskolai egészségfejlesztésben, és a Magyar Diáksport Szövetség által koordinált hazai program ennek a fejlődésnek meghatározó és elismert szereplője.

- Kategória: Hírek