Egészséges táplálkozás hete a Barcsi Széchenyi Ferenc Gimnázium és Kollégiumban

BARCSI SZÉCHENYI FERENC GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

Kinek köszönhetjük a jógyakorlat megosztását?

Kulcsárné Tóth Ágota

Melyik témakörhöz kapcsolódik?

Egészséges táplálkozás

Kiknek szól?

Középiskolás tanulók (9–12. évfolyam)

JÓGYAKORLAT BEMUTATÁSA

Célkitűzés

Az egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretek átadása, különös tekintettel helyes táplálkozásra és folyadékfogyasztásra.

Megvalósítás

Az „Egészséges táplálkozás hete” keretein belül a Barcsi Széchenyi Ferenc Gimnázium és Kollégiumban megvalósult programsorozat az iskola szinte összes tanulóját megmozgatta. Az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismeretek a hét folyamán szinte az összes közismereti órán megjelentek:

  • magyarórán verset írtak a tanulók a vízfogyasztás és az egészséges életmód témájában, 
  • fizikaórán cukros üdítőkkel kapcsolatos számításokat végeztek, 
  • kémiaórán „A vízmolekula hihetetlen utazása” címmel a víz sokszínű előfordulását tanulmányozták állomásról állomásra haladva, 
  • a biológiaóra témája a táplálkozáspiramis megismerése volt, 
  • földrajzórán a víz (páratartalom, csapadékképződés) témája került előtérbe, 
  • a médiaóra feladata a vízfogyasztás jelentőségére rámutató kampányvideó elkészítése volt, 
  • rajzórán plakátokat készítettek a tanulók arról, mit jelent számukra az egészséges életmód, illetve részt vettek a Happy Hét rajzpályázaton, 
  • a nyelvórákon a táplálkozással kapcsolatos szavak és kifejezések megismerése, továbbá az eltérő népek étkezési szokásainak megismerése jelent meg, 
  • testnevelésórán vizes palackokkal zajlottak élményközpontú játékok. 

A felsorolt tevékenységek mellett egészséges recepteket is gyűjtöttek a tanulók, illetve kedd reggel közösen egészséges reggelit készítettek az osztályok a számukra kijelölt asztalokon. 

A hét egyik legsikeresebb eseménye a diákok személyes tapasztalatainak egymással történő megosztása volt azzal kapcsolatban, hogy miért kezdtek el életmódot váltani. Egy egészséges életmódra áttérő, 20 kg túlsúlyt leadó 12. osztályos tanuló előadását több mint 130 diáktársa hallgatta meg. 

A hét zárásaként egy nagyon értékes előadás keretében iskolánk védőnője szülői értekezlet előtt tájékoztatta a szülőket az energiaitalok káros hatásairól és az iskolai szűrővizsgálatok eredményeiről, és annak fontosságáról, hogy közös összefogásra van szükség ahhoz, hogy a gyerekek egészségi állapota jó irányba haladjon, mivel a pandémia óta iskolánkban a duplájára emelkedett a túlsúlyos magas vérnyomásos szapora szívveréses tanulók száma.

 

Az eseményeket bemutató videó megtekinthető itt:

Tapasztalatok, javaslatok

Mindazt, ami a héten történt nem lehet leírni röviden. Fantasztikus volt az egész hét úgy, ahogy volt.

…iskolánk 12. osztályos fiú tanulója nagyon érdekes és tanulságos előadást tartott azzal kapcsolatban, hogy miért kezdett el teljesen életmódot váltani, aminek eredményeként több mint 20 kg-ot fogyott le […] Úgy gondolom, hogy ez a személyes tapasztalat nagyon tanulságos volt minden diák számára és példaértékű az, ahogy megváltozott az egész életvitele.