Új év, életmódváltás a gyerekek körében?

A Forbes magazin kutatása szerint a felnőtteknek közel fele tesz valamilyen újévi fogadalmat. Az időpont, az év kezdete egyfajta jelképes megújulás, amely sokaknak jelent mérföldkövet az életében, számos dolgot lehet hozzá kötni, így kiváló alkalom lehet egy adott cél kitűzésére is. A legnépszerűbb fogadalmak a fizikai egészségre vonatkoznak, ezen belül az emberek több mint egyharmada azt mondta, fő célja az egészségének a javítása. Az elhatározások hátterében az is állhat, hogy így próbáljuk meg magunkat helyrehozni a karácsonyi időszakban elfogyasztott felesleges ételek és italok után, miközben lustának érezzük magunkat, és változást szeretnénk az életünkbe vinni.

Az életmódváltásba, az ezzel kapcsolatos újévi fogadalmakba a gyerekeket is érdemes bevonni, hiszen az újévvel kapcsolatos rituálékat ők is átélik velünk, és az életmódváltásba való bevonásuk része lehet az egészséges életmódra nevelésnek. Fontos, hogy már gyerekkorban felhívjuk a figyelmet a tudatosságra, az egészség fontosságára, és erre jó alkalom az új év.

Nemcsak a szülőknek, hanem az oktatási intézményekben zajló nevelést végző szakembereknek is fontos képviselni annak fontosságát, hogy a fiatalokban az egészségtudatosság minél előbb kialakuljon, a lehető legjobb egészségi állapotban lépjenek be a felnőtt korba, kellő ismerettel rendelkezzenek az egészségre ártalmas tényezőkről, és nemet tudjanak mondani az egészséget romboló szokásokra. Nagyon fontos, hogy a pedagógusok és a szülők közötti együttműködés erre a területre is kiterjedjen, segítsék egymást az egészségtudatosságra nevelésben, rendszeresen konzultáljanak, ha egy gyermek életmódváltásba kezdett. A szülők továbbá abban is segíteni tudják az iskolai mozgásprogramokat, ha maguk is űznek valamilyen szabadidősportot, és be tudnak kapcsolódni az iskolai mozgásprogramokba, pl. gyalogos, kerékpáros vagy evezős túrák szervezésébe.